Körben jórészt szántóföldek ölelik át a települést, ezt olykor megszakítja egy-egy fás, ligetes rész. A falu természeti környezetének része a Karcsa-tó is, amely nyáron fürdési, csónakázási és horgászati lehetôséget kínál. A község egy szûkebb természeti tájegységgel a Bodrogközhöz tartozik, annak közepén helyezkedik el. A település közelében található legelôk lehetôvé teszik a szarvasmarha és juhtenyésztést. A szántóföldek egyaránt alkalmasak a szemes- és szálastakarmány megtermelésére, erre alapozva sokan tartanak sertést is. Fôbb termesztett növények a búza, kukorica és a burgonya. A település infrastrukturális fejlettsége: Karcsán 590 ház épült az idôk folyamán, utcáinak száma 28. A település büszkesége a román-kori református templom, amely egy XII. századi kerektemplomból és egy XIII. századi hajóból áll. 1966-ban restaurálták. A falu képe jórészt a '80-as években modernizálódott, ekkor több új házsor is épült. Ekkor hozták létre a benzinkutat is, majd a '90-es évek elején megszépült a Sportpálya. Szintén az elmúlt évtizedre tehetô a községben végbement parkosítási, faültetési program is. A közintézmények állaga jónak mondható, legtöbbjüket a közelmúltban felújították. A tömegközlekedést a településen a Borsod Volán buszjáratai oldják meg. A járatok jórészt a két legközelebbi városból / Sátoraljaújhely, Sárospatak / indulnak és haladnak tovább Zemplénagárd, Pácin, Ricse, esetleg Cigánd felé, majd fordulnak vissza. A település úthálózata jó, egy-két kivétellel minden utca le van aszfaltozva. Karcsán a humán infrastruktúra fejlett fokon áll, ugyanis a víz- és gázhálózat, a telefon valamint a villamoshálózat egyaránt kiépült. A település története, hagyományai: Karcsa a Bodrogköz legrégebbi településeinek egyike, már a honfoglalás idején lakott terület, s a körülvevô mocsár, nádas olyan zárt, hogy hosszú évszázadokon át nem kellett félni az itt lakóknak sem a tatár, sem pedig a török csapatok garázdálkodásaitól. 1186-ban találkozunk elôször a nevével, amikor III. Orbán Pápa a keresztes lovagok magyarországi házait - köztük Karcsát - a saját fennhatósága alá helyezi. IV. Béla 1238-as oklevele is a keresztesek magyarországi házai között beszél Karcsáról. 1282-ben a keresztesektôl megveszi a Baksa rendbeli Tamás Comes, 1376-ban a Felhévizi keresztesek mestere, Sándor a birtokosa. 1398-ban Debrôi Péter fiait iktatják Karcsa 1/3 része birtokába. 1443-ban fele részben Tokaj várához tartozott. 1873-tól a királyhelmeci, 1882-tôl a bodrogközi, 1938-tól a járások megszûnéséig a sátoraljaújhelyi járáshoz tartozott. A múlt század végéig víz és mocsár vette körül a falut, Karcsa jelenlegi területének csupán a templomdombon elhelyezkedô része emelkedett ki. Ez az állapot a mocsarak lecsapolása után megszûnt, bár a község nehezen tudott terjeszkedni, a Sennyey család kezében levô nagybirtok szorításában. Az elsô világháborúban 54, a második világháborúban pedig 41 karcsai férfi esett el, nevüket a település központjában felállított emlékoszlop ôrzi. A második világháború eseményeit maga a falu nem nagyon érezte meg, hiszen - mivel távol esett a fôbb útvonalaktól - még a bombázó repülôgépek zaja sem nagyon verte fel a környék csendjét. Persze a háború terhét mindenki viselte, ugyanis nem volt család, ahonnan a férfiakat ne vitték volna el a frontra. 1944. november 27-én román katonák érkeztek a községbe, ám azok - mivel ellenség nem tartózkodott a környéken - tovább is haladtak.