KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
Pizzéria
Lezárt szavazások
     
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Társoldalak
     
Magunkról

2006. december 11-én alakultunk azzal a szándékkal, hogy együtt egymással közösen megpróbáljuk Karcsa hírnevét öregbíteni. Elképzelésünket tett követte:

- a gyerekeknek Mikulás napi kerékpár kupát rendeztünk,

- az egyedül álló öregeknek Karácsonyi ünnepséget szerveztünk,

- jótékonysági-bál keretén belül beteg gyereket segítettünk,

- takarítási napot szereztünk,

- a hagyományokat is felevenítettük, mint a májusfa díszítés, stb.

Nem csak munkával telnek az összejöveteleink legutóbb paprikáskrumpli,- majd halászlé főzést rendeztünk, mindezt felajánlásból. Szerencsére sok az adakozó ember, így mi is több mindenkihez tovább tudjuk adni, mert mint a szólás is mondja, "jobb adni, mint kapni."

Vannak még ötleteink, de várjuk a jobb javaslatokat, és azokat a segítőkész karcsaiakat akik tenni akarnak Karcsáért.

Az egyesület által kiadott havi lap a Karcsai Hírmondó, melybe szeretettel vár cikket, közleményt a lap szerkesztője: Kardos Lajosné.

 

A Karcsaiak Karcsáért Közhasznú Egyesület

3963 Karcsa, Szabadság út 3 sz.

 

Elnöke: Kardos Lajosné

Elnökhelyettese: Bodnár Jánosné

Pénztárosa: Nagy Mária

 

Felügyelő bizottsági tagok:

Pásztor Lászlóné

Szerdiné Czető Mária

Rajna Árpádné

 

Tagjai:

1./ Bajuszné Szabadka Márta

 2./ Bandor Jánosné

 3./ Tóthné Bodnár Ágnes

 4./ Bodnár János

 5./ Bodnár Jánosné

 6./ Bojtos Erzsébet

 7./ Csizi Miklósné

 8./ Gulya Lajos

 9./  Kardos Lajos

10./ Kardos Lajosné

11./ Kácsándi Tiborné

12./ Koleszár Ferenc

13./ Milinki László

14./ Milinki Lászlóné

15./ Nagy Mária

16./ Nemes Sándorné

17./ Palkó Gusztávné

18./ Pásztor Lászlóné

19./ Rajna Árpádné

20./ Rajna Zsanett

21./ Sariczki Dénesné

22./ Sebők Ilona

23./ Szabadka Béláné

24./ Szabó Istvánné

25./ Szerdi Gusztáv

26./ Szerdiné Czető Mária

27./ Szendi Ferenc

28./ Terjék Zsuzsanna

29./ Tóth Béla

30./ Tóth Fanni

31./ Váradi Istvánné

32./ Vicickó Lászlóné

33./ Zajáné Szabó Kata

     
BlogPlusz
     
Idő
     
Közérdekű

Karcsaiak Karcsáért Egyesületet. Adószám: 19331605-1-05

 

Magyar Falu Program

 

     
Képek megtekintése

Visszatérő kérdés és probléma a képek megnézése a honlapon, ezért a látogatóknak nyújtok egy kis segítséget ez ügyben. A képeket megtekinteni a következőképpen lehet: vagy fel kell telepíteni a felkínált  Silverlight programot és akkor diavetitéses formában lehet megnézni a képeket, vagy ha ez nem jön össze, akkor mozilla firefox böngészővel nyitják meg az oldalt, azon belül a képek menűpontot, a program felkinálást nem fogadják el, hanem bezárják, "x" majd az "OK" gomb és akkor megjelennek a képek. Jó böngészést mindenkinek - szerkesztő.

     
Látogatók
Indulás: 2007-09-11
     
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Labdarúgó bajnokság
Lezárt szavazások
     
Fejléc
Lezárt szavazások
     

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon